Breaking News.

Hm... Hát. Érdekes dolgok vannak. Először is: Kiderült, hogy milyen is vagyok valójában... Ráébresztettek... Nos. Igaz a mondás, miszerint az igazság fáj. És tényleg. A szó szoros értelmében. Beszéltünk msn-en. Mondta, hogy elolvasta az összes blog bejegyzésemet. És hogy sok mindent másképp lát, mint előtte. De negatív értelemben... Egyszóval, hát hogy úgy mondjam, megismerte a rossz oldalamat. Legalábbis ezt értettem... És sajnos van benne valami. Nem írtam semmi jót, mindig csak a rosszat. Úgy állítottam be Őt, mintha egy szar szemét alak lenne. Próbáltam neki megmagyarázni, de azt mondta, nem érdekli. El is hiszem... Csak az a baj, hogy állandóan én maradok alul... És ez egy kicsit szarul esik. Nem kicsit... De most rájöttem, hogy valahogy nem így kellene csinálnom... Csak még nem tudom, pontosan hogy... Nem akarom megbántani, és azt mondta, hogy összetörtem a szívét... Nagyon nagyon... Éppen ezt nem akartam... Hihetetlenül utálom magam, bár ez cseppet sem segít... Ezt gyűlölöm, hogy mindig megbántom azokat, akiket szeretek... És én a saját szememben nem tűnök hibásnak, aztán rá kell jönnöm, hogy de. Nem is kicsit vagyok az... Annyira szeretnék mindent jól csinálni... De annyira nehéz... És nagyon sokszor nem megy... Szeretném, ha egyszer végre olyat tehetnék, amivel boldoggá teszem a körülöttem lévőket... Mert mostanában mindenkit taszítok el magamtól. Pedig nem akarok... Főleg Őt nem... Csak az a baj, hogy nagyon sok dologra én is most jöttem rá... Olyan dolgokra, amiket eddig nem fogtam fel és csak most kapcsoltam... Nem mondok példát, mert felesleges. Nagyon sajnálom, hogy még csak most... De a sajnálat édes kevés...
Egyszerűen csak egy normális 16 éves szeretnék lenni. Annyira erőlködöm azon, hogy ne bántsak meg senkit... Most is azt tettem, de pont az ellenkezőjét értem el. Nem tudom miért, de nem tudom megbecsülni azt, amim van. Van egy barátom, akiért bármit megtennék, és ez visszafelé is igaz. Ő is bármit megtenne értem, és úgy szeret, ahogy még senki. Ez az érzés kölcsönös, csak az a különbség, hogy Ő ki tudja mutatni, én nem... Nem akarok nagyot mondani, de nem nagyon hiszem, hogy van még egy ilyen ember, mint Ő. Nekem különleges, és nem érdekel, ki mit mond. Figyelmes, kedves, lehet vele hülyéskedni. Egyszerre a pasim és a haverom. Rengeteg dolgomon változtattam az Ő segítségével, és nagyon sok olyan dolgot tett értem, amit életem végéig nem tudok neki meghálálni. Le sem írom, mit köszönhetek neki... És én ezt nem tudom megbecsülni.... Sokszor az az érzésem, hogy meg sem érdemlem... Én. Ilyen barátot... Sokszor nem úgy tűnik, de mindennél jobban szeretem... És nagyon fáj, hogy nem tudom vele éreztetni... Pedig megérdemli. Megérdemelné, hogy valaki mindent megadjon neki. Néha úgy érzem, hogy ez a valaki nem én vagyok... De amikor vele vagyok, olyankor minden kételyem elszáll, mert tudom, hogy szeret... Úgy, ahogy még senki... Különlegesen érzem magam a közelében.. Ez az érzés leírhatatlan... Egyszerre jó és felkavaró. A szerelem keveredik a biztonság érzettel és a félelemmel. Olyanfajta félelemmel, mint amikor valaki attól fél, hogy elveszít valamit, ami nagyon fontos neki. Ez a fajta félelem nem fog elmúlni. De hozzátartozik a többi érzéshez.
Százféleképpen tudnám még ragozni az érzéseimet, meg mindent, ami most bennem van... De felesleges, mert igazából erre nincsenek szavak... Viszont egy valamire van. Ha ezt olvasod, kicsim, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. Még akkor is, ha nem mondom eleget, vagy nem mutatom ki eléggé. Érted bármire képes lennék.

SZ eretnélek minden percben látni,
E lmondanék mindent, ami úgy tud fájni,
R ózsák virulása, levelek hullása,
E lmulasztott álmok,
T itkos sóhajtások.
L efelé kezdve
E lolvasod kezdőbetűim sorát
K ifogod találni, miért gondolok rád!

Nincs kivétel

Furcsa dolgok az érzések. Egyszer felemelnek, aztán letaszítanak a legmélyebb gödrökbe. Mégis újra és újra kimászunk, hogy aztán felemelkedhessünk. De minden egyes felemelkedéssel egyre nagyobb az esélye annak, hogy nagyobbat zuhansz vissza. De megkockáztatod a lehetőséget, mert ott egy apró fény, ami azt sugallja, hogy talán ottmaradsz fent, és nincs az az ördögi erő, ami téged onnan leránthat. Az eszed mégis visszahúz, mert ott van a háttérben az a hatalmas sötétség, ami az igazságot takarja... Hogy igen is vissza zuhansz. Akárhogyan is kapálózol. Vissza zuhansz. Mert ennek így kell lennie. Meg kell tanulni fent maradni, élvezni minden percét. Mert aztán újra jön a mélység. A végén pedig már fel sem vágysz. Csak ülsz a sötétben, és beletemetkezel a fent töltött idők melengető emlékeibe. Azután egyre csak azt várod, mikor lesz már vége. Mikor kerülhetsz fel már örökre, amikor már biztosan nem zuhansz vissza, mert bezárul mögötted az a kapu, amit már ezerszer meg ezerszer megjártál. Ami elválaszt a világosságtól... Furcsa dolgok az érzések... Egyszer felemelnek, aztán letaszítanak... Senkivel sem kivételeznek...

News...

Egy jó hír: Együtt vagyunk. "Legálisan." Egy rossz hír: Nem bírom... Két hete még úgy voltam, hogy végre, pozitívumokat írhatok a blogomba... Hát... Mégsem. Illetve ez az egy pozitívum. Együtt vagyunk. De hogyan? Ugyanolyan minden, mint régen.. Rossz értelemben. Tegnap megharagudott. Megint... Hogy miért? Jó kérdés. Azért, mert megkérdeztem, hogy mi a baj? Lehet... De könyörgöm... Miért baj az, ha érdeklődök az iránt, hogy mi van vele...? Nem értem...:( Lehet, hogy szándékosan csinálja.. Lehet, hogy tényleg bennem van a hiba... De... Az, hogy szarul esik, enyhe és kegyetlenül gyenge kifejezés... Ez az érzés messze nem definiálható... Ezt érdemlem tőle..? 4 hónapon keresztül mást sem csináltunk, csak szenvedtünk mind a ketten... És ezt kapom érte..?:'( Nem mondom azt, hogy nem erre számítottam... -hogy nem ezt vártam... Mert akkor hazudnék... Legbelül tudtam, hogy nem lesz minden felhőtlen... Ismerem... De bíztam abban, hogy betartja amit ígért, és nem hazudott nekem, amikor azt mondta hogy megváltozott... És ezt kapom vissza...? Nem változott szinte semmit...? Abban a pár hónapban talán... Én nem felejtettem el semmit, amit ezelőtt mondott... De azokra a dolgokra mostanában 100%-osan rácáfol... Sosem felejtem el, amikor azt mondta nekem, hogy megbecsül, mert sosem volt még ilyen szerelmes... Édes Istenem.... Ha neki ez a szerelem és a megbecsülés, akkor köszönöm de ebből nem kérek...:'( Pedig szombaton olyan jól éreztem magamat vele... Talán még sosem volt olyan jó délutánom, mint akkor... ÉS most akkor miért kell ennek lenni..?:'( Én nem akarok mást, csak boldog lenni vele... De miért kell ezt csinálni... Miért nem tartja be, amit megígért nekem is... Meg másnak is... Miért..??:'( Annyira fáj ez az egész... A legrosszabb az, hogy mindennél jobban szeretem... És nem akarom elveszíteni.. De kibírhatatlanul fáj, ahogy viselkedik velem... Ezt mind nem merem neki elmondani, mert félek attól, hogy máshogy érti, és ezen is megsértődik.. Már nem merek semmit mondani neki... Félek tőle, hogy felkapja a vizet... Nem akarok még több ilyet, mint most..:'( Nem akarom elveszíteni... Nem tudom mit csináljak.. Nem ért meg engem...:'(