Szeretet ünnepe...

Nesze neked szeretet ünnepe...:( Nem is lehetek azzal, akit szeretek.... Ma megint volt egy jó napom... Nem beszéltem senkivel... Csak.. Megint róla álmodtam...:( Én megpróbáltam mindent, hogy elfelejtsem... Már bebeszéltem magamnak azt is, hogy én már nem hiszek neki, nem akarom elölről kezdeni... De ha állandóan róla álmodok, de ilyeneket, hogy együtt vagyunk, meg minden tök jó.. Mint régen... Álom, édes álom...:(

Ááááá... Annyira sok ez az egész.. Én mindig előtérbe helyezem mások akaratát és boldogságát... Még akkor is, ha nekem rossz lesz. De ilyen vagyok.. Nem harcolok azért, hogy nekem jó legyen, ha tudom, hogy ezzel a másik boldogtalan lesz...

Pedig olyan jó lenne, ha egyszer.. Legalább egyszer valakit érdekelne, hogy én mit szeretnék, én mitől lennék boldog, és az lehetne... Csak ezt az egyet szeretném... Nem kellenek nekem ajándékok, meg semmi... Ez lenne a legnagyobb ajándék:( Ráadásul még a viselkedésemet is kontrolláltam.. Pedig legtöbbször kiszaladtam volna a világból. A sírás kerülgetett, de én akkor is pókerarcot vágtam mindenhez, csakhogy ne lássa rajtam anya se, meg senki... Ezt elmondanám anyának is, de tudom, hogy erre mit mondana... Megint azt, hogy nem is akar róla hallani, meg hogy nem ezt beszéltük meg, és ehhez hasonlók... Tudom, hogy el lehetne felejteni... Azt is tudom, hogy mit csinált... És tisztában vagyok mindennel, hogy mit csinált... De itt én is hibás vagyok.. Nem kellett volna annyiszor elefántot csinálnom a bolhából.. Mert télleg ezt csináltam...:( Akkor nem is tartanánk itt sem... Én próbáltam bizonyítani azzal, hogy igenis képes vagyok javítani a jegyeimen. Persze, nem ezért csináltam, de helyre hoztam ezt is. Meg tudtam csinálni, nagyjából ki tudtam javítani azt a "baklövést", amit így ketten összehoztunk... De esküszöm, hogy én sem fogom hagyni, hogy bármi is hatással legyen a tanulásomra... Ebből tanultam...

Ez az érdekes, hogy most mind a ketten okultunk ebből az egészből.. Ezért szeretném annyira, hogy megpróbálhassuk mégegyszer... De hiába is álmodozok.. Szó szerint.. A tündérmesék nem válnak valóra..:(

(sóhaj)....

Szörnyű... Kibírhatatlan... Kb így tudom jellemezni azt, amit most érzek... Tegnap is, meg ma is csak körülötte forogtak a gondolataim.... El akarom felejteni. Rájöttem regneteg dologra, köztük arra is, hogy egész idő alatt átvert, hazudott, becsapott... Nem tudom, hogy miért csak most jöttem rá, valószínűleg "elvakított a szerelem"... Ez a legvalószínűbb...

Először is onnan jöttem rá, hogy nem is szeretett annyira, amenniyre ő azt elmondta, hogy egyszer mondta nekem, hogy amikor megcsalta a volt barátnője, 4 napig sírt és nem beszélt senkivel... Italba fojtotta a bánatát, meg ehhez hasonlók. Ez eddig oké, DE... Nekem azt mondta, hogy engem jobban megszeretett azalatt az X hónap alat, mint a volt barátnőjét 4 év alatt... Akkor most sírt négy napig? Italba fojtotta a bánatát? Nem hiszem.... Innen kezdett világossá válni a történet... A másik a burgis sztori volt... Nem a lány mászott rá, nem a lány akarta megcsókolni, hanem fordítva... Nekem meg már úgy állította be a dolgokat, hogy a csaj akarta megcsókolni. És én elhittem neki... Amikor annyiszor mesélte, hogy így másztak rá a csajok, meg úgy kikezdtek vele, akkor sem ő kezdeményezett.... Én ezt is elhittem neki. Amikor a gösseres dolog volt, hogy neki mondtak valamit, hülyének nézett, és hazudott... Elhittem neki.... Utána, amikor megkérdeztem, hogy tényleg úgy volt-e, ahogy ő elmondta, a szemembe hazudott. Én elhittem neki. Annyi midnennek bedőltem vele kapcsolatban, csak azt nem értem, hogy miért tervezett velem már előre, miért hitegetett annyira, hogy márpedig ő szeret...? Miért beszélt anyával? Miért sírt előttem, és mondta azt, hogy szeret....? Ha ez mind igaz volt, miért lett így...? És ha hazudott, miért tette...? Annyi mindent nem értek... Legszívesebben kitörölném őt az emlékezetemből... Mintha sosem találkoztunk volna... De nem tehetem...

A legrosszab, hogy még a sok hazugság és átverések ellenére is ugyanúgy szeretem... Ami még fáj, az a tegnapi álmom... Azt álmodtam, hogy valahova mentem, és őt is elhívtam... Egy ünnepség volt... Ott volt Ő, és még valaki... A barátnője... Félrehívtam, hogy beszéljek vele, és azt mondta, hogy nagyon szereti a barátnőjét, jobban, mint ahogyan engem szeretett valaha... Én sírva fakadtam... Ezután azt álmodtam, itthon voltam, és nem valaki, nem emlékszem rá, pedig láttam az arcát... de van egy sejtésem..., egy késsel hasba szúrt. Az volt az érdekes, hogy nem védekeztem, mintha akartam volna, hogy meghaljak... Az utolsó része az álmomnak a Balatonban volt... Kb mellkasig ért a víz, anyáékkal voltam ott... Leért a lábam, de úgy éreztem, hogy megfulladok... Ahogy fulldokoltam felriadtam, és nem kaptam levegőt... Nagyon rossz volt...

Ez a barátnős jelenet jár egész nap a fejemben, és legszívesebben valóra váltanám az álmom másik részét... Úgy érzem, hogy nincs értelme élnem..:( Az ilyen álmaim mindig valóra válnak... Nem bírnám ki, ha mással látnám... Maga a tudat is az őrületbe kerget...:'(

Nem fogom ezt hosszú távon bírni... Emlékszem, amikor azt modnta, hogy: "Csak egy évig lesz rossz... Nem fogod értelmét látni az életnek... Nem fog érdekelni senki, aztán jön valaki, olyan, mint te, és egy új élet kezdődik el... Elfelejted, hogy valaha volt valaki előtte."

:(

Tök jó volt a hétvége..(N) Először az Árpi beszélt velem, aztán anya.... Egyik sem érintett kellemesen, mindketten ugyanarról beszéltek velem. És mindketten ugyanazt mondták.:( Hogy felejtsem el.... Elegem van..:( Én nem akartam anyát megbántani, mégis sikerült.. De Őt sem akarom elveszíteni...:'( Nem.... Mióta beszéltem vele, minden sokkal jobb volt... Rendesen oda tudtam figyelni a tanulásra is, mert nem gondoltam rá állandóan, tudtam, hogy majd beszélek vele...:( most meg minden kezdődik elölről...:(:(:( Nem bírom...:'( Nem akarom elfelejteni, mert nem is fogom tudni elfelejteni... Zsóka nénivel is beszéltem... De Ő sem tudott erre mit mondani... :(

Azt mondta anya, hogy úgy néz ki, hogy sokmindent elfelejtettem neki... Azt is, hogy mennyit sírtam miatta, meg hogy anya vállán sírtam, hogy mennyire átbaszott... Azt is a fejemhez vágta, hogy amíg nem volt a Zoli, addig nem veszekedtünk... Nem hiszem el, hogy még ezt is rá akarja kenni..:( Azt meg Ő felejtette el, hogy mi mennyit veszekedtünk, amikor az Árpi odajött hozzánk... És ő mennyit sírt miatta... Én mégsem akartam, hogy külön menjenek, mert tudtam, hogy szeretik egymást.... Én anyának akartam jót... De ez őt rohadtul nem érdekli...:'( Annyi minden más lenne, ha megint együtt lehetnénk...:( nem lene feleannyi baj, mint most volt...:'( Ááá... nem hiszem el...:( elegem vaan..:'( miért kell elvenni tőlem azt, akit szeretek..?:'( nem hiszem el, hogy nekem így lesz a jobb...:'(

:'(:'(:'(:'(:'(

No hope...

Hát... Most vannak változások... Csak más nincs.:(


Tegnap beszéltem a Zolival... Meg kedden is. Olyan jó volt vele beszélni... Teljesen olyan dolgokról beszéltünk, mint amilyenekről a barátok szoktak. Nem is beszéltünk szinte a kapcsolatunkról... Egy ideig... De akkor is rendesen beszéltünk. Csak aztán előtte beszéltem anyával. Hiába jó érzés a Zolival beszélni, másrészt rossz is, mert tudom, hogy anya nem szeretné...:( Én nem akarom őt becsapni... De nem bírom a Zoli nélkül...:'( Nem bírom, hogy ne halljam a hangját... Ha nem is láthatom, de legalább a hangját szeretném hallani... A legrosszabb így is az, hogy nem érdekel, mit csinált, mert lehet, hogy én vagyok a naiv, sőt... De nem tudok rá haragudni, mert nagyon szeretem..:( Tudom mit csinált és én is tisztában vagyok vele... De nem vagyok képes elfelejteni még ennek ellenére sem..:'( Túlságosan szeretem, és lehet, hogy ez szar szöveg, de tényleg megpróbáltam elterelni róla a figyelmem, de nem ment... Lehet, hogy kevés idő, nem hiszem, hogy bármikor is jobb lenne... Hiába mondják nekem anyáék... Merthogy ők is voltak ilyen helyzetben, meg ilyenek.... Lehet, hogy voltak ilyen helyzetben, de attól még nem fogok kiszeretni belőle...Nem akarom anyáékat sem megbántani, nem akarok lázadni, de Őt sem akarom elveszíteni..:'( Nem akarom... Szeretem....:'( Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, bárcsak mindent elölről kezdhetnénk... Annyira más lenne minden. Ezt tudja Ő is meg én is... Mindketten máshogy állnánk a dolgokhoz, ha újra együtt lehetnénk... Anyáék azt hiszik, hogy nem ismerem... Pedig de... Tudom, hogy mikor mit miért tesz, de ezt ők nem hiszik el... Nem is várom, hogy megértsék, mert tudom, hogy milyen véleménnyel voltak róla, már mielőtt össze jöttünk volna.... Ha nekem nem szimpatikus valaki, akkor a legkisebb hibájával is egy apa gyilkossá válna a szememben...

Ahogy végig olvastam, amit eddig írtam, rájöttem valamire... Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de teljesen máshogy viselkedünk egymással mostanában. Mindketten jobban odafigyelünk a másikra. Már Ő is gondolkozik, mielőtt beszél, meg nem kapja fel hamar a vizet, ha valami miatt szar kedve van, inkáb megmondja, és beszélünk később. Teljesen megértjük egymást... Vagyis így volt... Csak az a baj, hogy anyáék ezt nem látják.. Legalábbis nem így látják... Annyira szeretném, ha megpróbálnák az én szemszögemből nézni a dolgokat...:'(

Néha, amikor elgondolkozom a dolgokon, egyre inkább úgy látom, hogy most jövünk rá mind a ketten, hogy mi történt igazából... Neki is rengeteg dolgok kell kifizetnie, csinálja magának a problémát, de az a baj, hogy még csak most jött rá... Én is most jövök rá, mit kellett volna máshogy csinálnom, mert minden, ami ennek a dolognak a következménye lett, a saját gyengeségem miatt van.. Ha nem lettem volna olyan, amilyen, a bolhából elefántot csináló, akkor annyi minden nem így történt volna...:( Persze, itt nagyobb részben nem én vagyok a hibás, ezt mindketten tudjuk... De... :'(:'(


Bárcsak Újra kezdetném vele...:'(

No changes....

Eltelt 2 hét az eset óta... Nem változott semmi, ami az érzéseimet illeti... Sőt... egyre inkább azt érzem, hogy nem bírom nélküle...:( Most itt vagyok a Tündiéknél, nagy nehezen kikönyörögte a Tündi, hogy lejöhessek. Én gondolkoztam rajta, hogy biztos le akarok-e jönni. De igen... Le akartam. Hiába is van itt egy pár ember... De akkor is... Legalább tudom, hogy a közelemben van... Vicces, de már maga a tudat is megnyugtatott... Igazából azért akartam lejönni, hogy egy kicsit kikapcsolódjak, jól érezzem magam. Hát úgy is lett... Egy ideig... Aztán...
Állandóan körülötte forogtak a gondolataim, és nem bírtam tovább...:(:( Aztán megcsörgettem... Szokás szerint visszahívott, és beszéltem vele... Igazából nem beszéltünk sokat. A lényege az volt, hogy mondtam h nem vagyok túl jól, 2 hete igazából mást sem nagyon csinálok, csak bőgök.... De nem tudtam túltenni magam a dolgokon. Erre azt mondta, hogy ő sem... És hogy most úgy érez, mint még soha... Rosszul érzi magát amiatt, ami történt... Azzal, hogy engem is elvesztett ráébredt arra, hogy igazából mit is csinált... "Érzi a dolgok súlyát.."
Nem tudom miért, de ennek a mondatnak nagyon örültem... Valahol mindig is ezt akartam, hogy érezze a felelősséget azután, amit csinált...
Beszéltem az anyjával is... Odaadta neki a telefont, meg mondta, hogy hiányzok nekik...:) Azért ez valamilyen szinten jól esett... Sőt. Nagyon jól esett. Azt is mondta, hogy nem is csak azért haragszanak rá, amit csinált, hanem azért is, hogy emiatt engem elvesztett. Ez tetszett..:)
Azon csodálkoztam, hogy mennyit beszéltem az anyjával... Kb. 10 percet...:D De jó volt vele is beszélni... Elmondta, hogy mennyire ki vannak akadva mind a ketten a Zoli miatt, és hogy sajnálnak engem is, hogy miatta ne mentem vissza koleszba... Azt is mondta, hogy még Ő kérne bocsánatot a szülőktől, meg azoktól, akik a Zoli miatt mennek oda. Mondtam neki, hogy emiatt a Zolinak kellene bocsánatot kérni, nem neki. Sokat beszéltünk, és csak erről. Megkérdezte, hogy vagyok... Mondtam, hogy telefonálni akartam a héten, csak nem tudtam mikor... Mondta, hogy aranyos vagyok, hogy gondolok rájuk... Azt is mondta, hogy bármi van, nyugodtan mehetek hozzájuk, meg ha anya leenged, nyugodtan menjek, szívesen látnak...:) Elmondtam neki, hogy anya mit mondott... Hogy miért nem szeretné, hogy lejöjjek Ősibe, meg hogy nem akarja, hogy találkozzak a Zolival... Azt mondta, hogy megérti, és hogy Ő is ezt tenné anya helyében. Én is megértem anya helyzetét... De.... :( Na mindegy... Azt is mondta, hogy ezt ő nem tudja elviselni, még ő érzi rosszul magát, mert ez nem az ő nevelése. Mondtam, hogy ezt szerintem mindenki tudja, aki ismeri Őket.
Szóval így nagyjából ennyi volt... A Zoli anyjával szinte többet beszéltem, mint a Zolival..:D
De az, hogy most beszéltem vele, valahol megnyugtatott... Még akkor is, ha nem olyanról beszéltünk, mint eddig, hogy így szeretlek, meg úgy szeretlek... De még így is kegyetlenül hiányzik... Azon voltam, hogy leteszem a telefont, átmegyek és a nyakába ugrok...:( Olyan jó lett volna látni... Hiába telt el ennyi idő, nem érzem úgy, hogy elfelejtem...:( Azért is viselkedek mostanában így... Mindenkivel.. Tudom, hogy bunkó vagyok, meg visszabeszélek, és esküszöm, hogy nekem is szarul esik, hogy így beszélek anyáékkal, főleg anyával... Mert nem érdemli meg... De nem szándékos... Persze, ez szar magyarázat, de tényleg... Nem akarok így viselkedni, de valahogy ez jön ki belőlem...:( Plusz egyre nehezebben viselem az Árpi beszólásait... Most valahogy nagyon nem vagyok rá vevő, de persze ezt ő nem veszi észre... Meg most itt van minden, a sulival is...:( Áááá.. Nem tudom mi lesz... Persze, ezt én csináltam magamnak... De igyekezni fogok, hogy mindent helyrehozzak...:/
Na hát... most ennyi... majd még úgyis írok...:/