Hurt...

Félek... Kegyetlenül... Hogy örökre elveszítem... Pedig nem áll messze...:'( Fogalmam sincs mit kellene csinálnom, hogy anyáék engedjenek... Beteartom amit kérnek. Oké. Megváltozom. Oké. De nem felejtem el...:'( Minden éjjel Ő jár a fejembe, és a sírás fojtogat... Sokszor van már úgy, hogy nem bírom, és el kell vonulnom egy kicsit, egyedül lenni... Csak az a baj, hogy egyre többször van erre szükségem.. És nem tudom, hogy ennek meddig kell még mennie.... Ha egyet kívánhatnék az Ő lenne... Nagyon fáj ez az egész.. Azt mondta anya, hogy most igyuk a levét annak, amit csináltunk... Mondtam neki, hogy már isszuk egy ideje elég rendesen... De még meddig..?:'( Soha nem képzeltem volna, hogy egyszer velem is történhet ilyen... És lehet,. hogy hülyén hangzik, és idiótának tűnök, de én tényleg nem élném túl, ha el kellene engednem... Végleg... Nem tudom miért, fogalmam sincs, hogy miért ragaszkodom hozzá ennyire... Nem azért, mert Ő volt az első... Ennek ehhez semmi köze.. Egyszerűen csak azért, mert benne megvan minden, amit szeretnék... Kívülről anyáék ezt nem látják.. Csak a rosszat... Persze... De.. Ááááá.. Nem tudom..:'( Bárcsak már ott tarthatnánk... Át szeretném ölelni... Magamhoz szorítani...:'(

Dear heart...

Kedves kispárna! sajnálom a könnyeket.. Kedves szív! Bocsánat a károkért. Kedves Ész.. mégis csak neked volt igazad! Tetszik ez az idézet... Ami mégis igaz rám, az ez: Te és én nem vagyunk egyformák. Más világban élünk, mégis te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem. Szeretném, ha ezt tudnád. Nincs bennem keserűség a történtek miatt. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ami köztünk volt, igazi volt, és örülök, hogy legalább egy kis időre együtt lehettünk. (...) Talán egy pillanatra te is ezt érzed majd, visszamosolyogsz, és gyönyörűséggel őrzöd meg közös emlékeinket.
Hát... Semmi jó... A hétvége katasztrófa volt... Elege lett... Betelt nála a pohár.. Mit szépítsem. Ettől féltem már 4 hónapja. És most végleg. Le sem merem mit írni mit álmodtam az alatt a 3óra alatt, amit mind aludtam az éjjel... Plusz megint rámtört egy rosszullét. De tegnap tényleg megijedtem.. Nagyon rossz volt..:S Rosszabb mint eddig az összes... Viszont az álmomból nem akartam felébredni... Nem részletezem, mert annál jobban fáj... Én megértem Őt... Nem is arról van szó... Csak arról, hogy leszakadt a szívemből egy jó nagy darab... Egy nagy, létfontosságú darab... Viszont egy apró darab még ott van, ami az emlékeket, és azt foglalja magába, hogy jobb lesz ez neki így... Nem kell szenvednie senkiért... Nyugodt élete lehet... És legalább ennyi tartja bennem a lelket... Egy darabig.
Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az érzéseimmel. Egyszerűen megfojtanak itt belül... Legszívesebben ordítanék és levetném magam egy hídról... Vagy bármit ami megszűntetné ezt a vihart, ami tombol bennem... Ha tehetném rohannék hozzá... Megölelnél és nem engedném el soha... De nem tehetem... Itt jött a már-már közhelyes szöveg, hogy Ha szereted, akkor elengeded... És ugye úgy folytatódik, hogy... sehogy... Az fáj.. Hogy bár nagyon sokára.. De meghatározott időn belül együtt lehettünk volna... De azt az időt nem bírta volna ki.. Még ezt se.. Én nem hibáztatom.. Egyáltalán.. Egyszerűen csak fáj az igazság... De kegyetlenül..:'(
Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi. Bárcsak ilyen egyszerű lenne... De lehet, hogy nem is... Akarom... Elfelejteni... Egyszerűen csak megtanulok élni a hiányával... Bár ez talán még bonyolultabb lesz... De egy szép része bennem marad örökké...

Elééég...:(

Naná, hogy megint csak negatívumokat tudok írni...

Alig aludtam éjjel... Aaajj már elegem van.:( Állandóan Ő járt a fejemben, meg hogy most mi lesz velünk... Annyira rossz érzésem van... De miért kell ezt csinálnia?:S Infón írtam neki msn-en, hogy ha gondolja írjon... De van egy olyan érzésem, hogy nem fog írni...:( Eddig még nem írt... Majd megnézem holnap is, aztán kiderül...

Ma elég sokat beszélgettem a Tomival. Olyan dolgokat is elmondtam neki, amit nem sok embernek eddig. Ő más, mint a többi fiú... Legalábbis az én szememben... Teljesen megbízhatok benne. Meséltem neki Róla is... És figyelmesen végig hallgatott... Na akkor mondja nekem valaki, hogy nincs fiú-lány barátság.

Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy tökre egyedül vagyok... Annyira rossz... Mintha mindenki ellenem fordult volna...:( Régen voltam így, és akkor sem tudtam kezelni a helyzetet... Úgy el vagyok veszve, mint az a tű a széna kazalban... És nem látom a kiutat sehol...:( Annyira nehéz ez az egész... Tudom, hogy mi lenne az ésszerű megoldás, de azt nem akarom... Biztos vagyok benne, hogy van más megoldás is... Kell lennie..:S Az a legrosszabb, hogy megígérte nekem... Megígérte, hogy megváltozik, és nem borít ki többet... És mondta, hogy mennyire sajnálja, hogy annyiszor megbántott:( De ennek miért csak 2 hétig kell mindig tartania?:'( Olyan gyorsan elfelejti az ilyen dolgokat...:( Annyira szeretném, hogy végre jól meglegyünk egymás mellett... De így nem lehet... Főleg, hogy nem is lehetünk egymás mellett... És nekem ez fáj a legjobban.. Hogy ilyenkor nem lehetek mellette... Nem ölelhetem meg, nem csókolhatom meg... Nem vigasztalhatom..:'( Leírhatatlanul rossz érzés...:'( Legyen már vége... Hadd legyek mellette..:'(

....

Érdekes, hogy soha nem írok semmi jót... Most se nagyon tudok... Annyit esetleg, hogy haladóban van a dolog Vele, meg anyáékkal...(lekopog*) Feljött 2 hete szombaton és beszélt anyáékkal. Csak.. Hát az a baj, hogy nem nagyon érzem, hogy bármit is változtatott volna... Tegnap viszont voltak anyáék Ősiben, aztán összefutottak Vele. Anya beszélt is vele, ami persze jó jel...

Mégis.. Valami baj van kettőnk között..:S Nem tudom, hogy mi... Az elmúlt 2 napban olyan furcsa volt... Tök jól elbeszélgettünk, aztán hirtelen olyan... olyan... más lett... Alig írt, ha írt is, akkor 1-2 szót.. Meg olyan.. Flegma volt..:S Megkérdeztem tőle, h miért ilyen.. Azt mondta, hogy nem tudja. Nincs hangulata...

Én elhiszem, hogy szar kedve van... De nem értem, hogy akkor miért kell a másikkal úgy beszélni, hogy...:S Azt mondta, hogy igyekszik nem kiborítani, meg ilyenek.. Megváltozik... Én igyekszem, és nem borultam ki a viselkedésén... Betartom, amit megígértem.. De így nagyon nehéz..:( Szarul esik, ahogy viselkedik... És nem tudok neki segíteni, hogy jobban érezze magát.. Egyszerűen nem hagyja..:S Igaz, mondta tegnap este, hogy menjek, meg nem akarja, hogy hatással legyen rám a viselkedése, és én mondtam, hogy nem, maradok, meg nincs rám hatással.. Mert próbáltam utána elterelni a figyelmét, vagy felvidítani. De... Nem megy.. És ez megőrjít...:S:( Utálom, ha rossz kedve van... Hiányzik az, amikor elhülyéskedtünk, vagy olyan dolgokat írt, amiből éreztem, hogy szeret... Ez olyan szar..:'(

Tegnap, amikor írtam neki, hogy szeretlek, azt írta, hogy okés... Akkor már felkapta a vizet... Nem tudom.. Egyszerűen nem tudom, és ezt így nem bírom...:( Nagyon szeretem és segíteni szeretnék neki... Mert ez így nagyon rosszul esik.. Amiket ír...:S Tényleg megértem, hogy rossz kedve van... De ez így nem megy...:'(

Hiányzik Ő is... Hiányzik minden, ami Ő... Azt szeretném, hogy végre megölelhessem...:'( Hogy vele lehessek egész nap... Hiányoznak a régi szép idők...:(